A Baranya Hotel a járványügyi helyzet miatt, és a kormány döntése értelmében 2020. november 11-től december 10-ig kénytelen bezárni kapuit.
A kialakult helyzetben újra a biztonság a legfontosabb és a bezárás csak ideiglenes!

Harkány: ideális választás csapatépítő tréningekhez

A cégek, illetve vállalatok sikeréhez nagyban hozzájárulnak a csapatépítő programok, ehhez kétség sem fér.

Nagyban befolyásolja a cég működését az, ha a kollégák egymással jól kijönnek, illetve az sem mindegy, hogyan áll a főnök az alkalmazottjaihoz.

Gyakori eset, hogy csapatépítő tréninget szervez a munkáltató a munkavállalóinak: ez különböző okok miatt is lehetséges, mint például egy nagyobb siker megünneplése, egy komoly projekt sikeres lezárása, új kolléga érkezése, év végi ünnepek, és még sorolhatnám.

Mi a célja a csapatépítő tréningnek?

Mi a célja a csapatépítő tréningnek?

Egy ilyen csapatépítő tréning megszervezése bizony sok munkával és szervezéssel jár, hiszen mindig érdemes olyan helyet és olyan programokat kitalálni, ami mindenki számára érdekes lehet.

Mielőtt a nagy szervezésbe bárki is belekezdene, érdemes először azt tisztázni, mi is a cél ezzel a csapattréninggel, tehát, hogy mi az, amit esetlegesen a csapat megünnepelne közösen, vagy mi az, amit meg kellene beszélni.

Előfordulhat olyan is, hogy egy esetlegesen felmerülő konfliktust vagy problémát kell tisztázni a csapaton belül, ilyen esetben is igazán hatékony lehet, ha a csapat közösen eltölt egy kis időt, és minden felmerülő aggályt, problémát átbeszél.

Tényezők, amiket érdemes átgondolni

Tényezők, amiket érdemes átgondolni

Mégis milyen tényezőket érdemes átgondolni, ha csapatépítő tréninget szeretne szervezni a munkáltató a csapatának?

A célok tisztázása az egyik legfontosabb, tehát meg kell beszélni, mi a célja a csapatépítő tréningnek, mik azok a problémák, amikre megoldást kell találni.

A munkáltatónak mindenképp figyelembe kell vennie, hány fős társaságról van szó, és aszerint lefoglalni a szállást, vagy éppen megszervezni a programokat.

Jó tipp: ha több mint 50 fős társaságról van szó, érdemes kerülni az extrémebb programokat, hiszen logisztikailag nehezen megoldható, és nem biztos, hogy a rászánt keret elegendő lenne.

Ideális helyszín?

Vannak, akik ilyen helyzetben a szervezést inkább egy erre szakosodott cégre bízzák, azonban, ha Ön csapatépítő tréningen gondolkozik, akkor nem érdemes másra bízni, hiszen egy nagyszerű megoldást tudunk Önnek erre a célra.

Harkány, illetve annak a környéke számos olyan programot és látnivalót kínál Önnek és csapatának, ami biztosan élvezetessé teheti a csapatépítő tréningjüket.

Nem kell keresgélni, hiszen egy csokorba foglalva bemutatom Önnek azokat az érdekességeket, látnivalókat, amiket érdemes megcsodálniuk, ha Harkányban járnak.

Önök se hagyják ki a Harkányi Gyógyfürdőt!

Önök se hagyják ki a Harkányi Gyógyfürdőt!

Megünnepelni a cég sikereit, esetleg köszönteni az új kollégát, kollégákat?

Harkány tökéletes választás lehet Önnek és a csapatának.

Itt számos lehetőség van arra, hogy felüdüljenek, kikapcsolódjanak, és feltöltődjenek, ehhez kínál Önöknek a Harkányi Gyógy-és Strandfürdő remek lehetőségeket.

Ez a gyógyfürdő országos szinten kiemelkedő helyen szerepel, kénes gyógyvízét pedig évente rengetegen kipróbálják.

Nem csoda, ugyanis nagyjából 50-70 méter mélyről feltörő, több mint 60°C fokos kénes gyógyvízről van szó, ami csökkenti a gyulladást a szervezetben, oldja a görcsöket és egyúttal még az izmokat is képes lazítani.

És, ha ez még nem lenne elegendő, ez a gyógyvíz hatékony megoldást nyújt bőrgyógyászati és nőgyógyászati betegségekre egyaránt.

A fürdő gyönyörű parkkal rendelkezik, ahol a lombos fák alatt az árnyékban is nyugodtan lehet pihenni és élvezni a virágszigetek elképesztő látványát.

Nem csak a gyógyfürdő és a strand adta lehetőségeket lehet itt élvezni, de számos más szabadidős tevékenység is biztosítva van a Harkányi gyógyfürdőben, hiszen akár pingpongozni, focizni, röplabdázni vagy tornázni is lehet.

„Közvetlen a méltán világhíres gyógyfürdő főbejáratával szemben”

Ha Ön és kollégái Harkányban szeretnék tölteni a csapatépítő tréningjüket, semmiképp se hagyják ki ezt a lehetőséget, látogassák meg az ország leghíresebb gyógyfürdőjét.

Ezt pedig a legegyszerűbben és legkényelmesebben úgy tudják megtenni, ha nálunk szállnak meg, ugyanis a szálloda pontosan a Harkányi gyógyfürdő közvetlen főbejáratával szemben található.

Nálunk kényelmesen eltölthetik napjaikat, 105 darab, különféle típusú szoba közül válogathatnak, ahol a fő szempont a kényelem, az otthonosság.

Lélekmegújító, szabadtéri programok, amik feltöltenek energiával

Miután kipróbálták a gyógyfürdőt, érdemes Harkány más adottságait is kihasználni, ilyen például Harkány csodaszép, érintetlen tája, ahol a tiszta levegő és az elénk táruló látvány minden ide látogatót lenyűgöz.

Itt lehetőség van lovaglásra, vízi sportokra, vagy akár egy közös kerékpározásra is.

Emellett akár egy hosszabb kirándulásra is érdemes lehet elmenni, ami alatt megcsodálhatják a térség építészeti örökségeit is, mint például a lehengerlő pincesorokat, a tájházakat, vagy éppen a templomokat is.

Villányi bórkóstolás? Igen!

Villányi bórkóstolás? Igen!

Ha kicsit szélesebb látókörből nézzük a vidéket, akkor egyből eszünkbe juthat a Villányi borvidék is, ami egy csapatépítő tréning keretein belül remek lehetőség lehet a közös ismeretterjesztésre, vagy akár borkóstolásra.

A nyári és az őszi hétvégék lehetőséget biztosítanak a kulturális szórakozásra, hiszen számos borfesztivál kerül ilyenkor megrendezésre, érdemes lehet ebbe az időintervallumba szervezni a csapatépítőt, ha szeretnék Önök ezt is megcsodálni.

Ezek a fesztiválok a szórakoztató és hagyományőrző műsoraikról, táncbemutatóikról, illetve utcabáljaikról is ismertek.

Emellett kiemelendő, hogy ezeken a rendezvényeken a résztvevőknek lehetőségük adódik megkóstolni és megismeri a különböző pincészetek borait egyaránt.

Aktív turizmus?

Ebben a térségben ez is lehetséges, ugyanis a Dráva-mente számos olyan lehetőséget biztosít a szabadidős tevékenységekhez, mint a túrázás, biciklizés, vízi túrázás.

Ennek a környéknek az élővilága rendkívül gazdag, így aztán túrázás közben számos állatfajt meg lehet tekinteni, ha szerencséjük van az ide látogatóknak.

A Dráva keleti szakaszában található a Cún-Szaporca holtáig elterülő Nemzeti park legértékesebb része.

Látogassanak el Siklósra is!

Érdemes egyébként Siklósra is ellátogatni és megcsodálni a Siklósi várat, utána pedig kipróbálni a Siklósi termálfürdőt.

Ez a vár déli részén található, ahol nagyjából 5.000 négyzetméteres fürdőkomplexum várja a vendégeit.

Ez a fürdő egész télen és nyáron nyitva van, a termálfürdő részében 12 medence található, illetve a fő épületében összesen 6 felnőtt, illetve 3 gyermekmedence is van.

Sokan kedvelik a siklósi fürdőt, hiszen a kültéri részén is több lehetőség van a kikapcsolódásra mindenki számára.

Úszómedencével, gyermek élménymedencével, meleg vizes medencével, sőt még egy jakuzzival is rendelkezik a kinti strandrész, így akár az Önök számára is remek kikapcsolódást nyújthat a siklósi fürdő.

Szállást keres? Most megtalálta!

Szállást keres? Most megtalálta!

Látható tehát, hogy Harkány és környéke remek lehetőségeket nyújt még a csapatépítéshez is.

Számos érdekes látnivaló van errefelé, ezen kívül a kikapcsolódáshoz és feltöltődéshez is nagyszerű lehetőségek közül lehet válogatni.

Itt Ön és kollégái is feltöltődhetnek, kikapcsolódhatnak, amitől aztán újabbnál újabb kreatív ötletekkel tudnak hozzájárulni a cég sikereihez.

Szállodánk teljes mértékben megfelel az Önök elvárásainak, hiszen itt kreatív megbeszélésekhez is kitűnő lehetőségeket tudunk biztosítani, mindemellett az Önök kényelmét és pihenését is garantálni tudjuk.

A tőlünk pár lépésre található Harkányi Gyógyfürdő pedig tárt karokkal várja Önöket is, hogy felfrissülhessenek és kikapcsolódhassanak.

Várja Önöket szeretettel a Baranya Hotel***!

Árajánlat kérés





Érkezés dátuma:

Távozás dátuma:

Értesítést kérek akciókról, kuponokról hírlevél formájában! Köszönjük előre is a bizalmat!
Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Kérjen visszahívást itt!
Értesítést kérek akciókról, kuponokról hírlevél formájában! Köszönjük előre is a bizalmat!
Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.